Mi is a "Cargo Community System"?

A Cargo Community System (Árufuvarozási Közösségi Rendszer) egy intézményrendszer, mely a legtöbb esetben nemzeti alapokon szerveződik. A CCS intézményrendszerek olyan semleges és független, de általában a nemzeti légitársaság által támogatott rendszerek, melyek a légiáru-fuvarozási iparág különböző szereplőit verseny semlegesen képviselik és gondoskodnak a logisztikai lánc résztvevői közötti adatcsere zavartalan működéséről és bővítéséről.

Az intézményrendszer elsődleges szerepe, hogy egy olyan, a nemzetközi IATA szabványoknak (EU, IATA, FIATA, WCC) megfeleltetett, kommunikációs csatornaként működjön, mely az iparág különböző résztvevői által használt kommunikációs szabványok között tolmácsol. Tehát a CCS egy olyan kommunikációs központ, mely a fuvarozásban résztvevő partnerek (Légi szállítmányozók, Légitársaságok, Kiszolgáló ügynökök, Képviseletek, Helyi hatóságok) rendszereit közvetlenül, vagy szabvány üzenetekkel a saját rendszeréhez kapcsolja illetve összeköti. A beérkező elektronikus üzeneteket ezt követően automatikusan lefordítja és továbbítja az érintettek felé a rendszereik által „érthető” nyelven.
A nemzeti CCS feladata egyben az is, hogy egy kész megoldást nyújtson azon résztvevők számára is, akik nem rendelkeznek saját rendszerrel, mellyel csatlakozhatnának ehhez a kommunikációs csatornához.

Mindezzel a nemzeti CCS mindenek előtt biztonságot és versenysemlegességet biztosít a piacon, segítséget nyújt abban, hogy az adott országban megvalósuljon a „pontos” és „bizonylat nélküliadatforgalom a légiáru-fuvarozásban, mely a végső cél minden iparág számára.
 
Milyen előnyöket nyújthat egy nemzeti alapokon szerveződött Cargo Community System:

- A logisztikai lánc minden résztvevője kommunikálhat egymással elektronikusan komolyabb befektetés nélkül (pl.: saját speditőri rendszerének kifejlesztési költsége, a rendszer hardver követelményei miatt új hardverek beszerzése, SITA kapcsolat installálási költsége stb.).
- A CCS kommunikációs csatornájához történő csatlakozásnak alacsony a költsége így nem növeli a fuvarozási szolgáltatások díjait (pl.: légi fuvardíj stb.). Mindemellett a nemzeti CCS megléte növeli a speditőrök és a hazai termékek versenyképességét.
- A CCS segítségével a technikai fejlődés könnyebbé, a „bizonylat nélküli” adatforgalom a légiáru-fuvarozásban pedig valósággá válik. Nincs több órákig tartó papírmunka, nincs több késés a fuvarozás során a hiányzó dokumentumok vagy a szóbeli kommunikáció során történt félrehallások miatt. Mindemellett az e-Freight bevezetésével komoly költségmegtakarítást is jelent a "papírmentesség".
- A hazai légi szállítmányozók ugyanolyan minőségű szolgáltatást tudnak nyújtani, mint a nemzetközi integrátorok, mégis fenn tudják tartani a személyes kapcsolatot partnereikkel még egy beszűkült piacon is.
- A CCS segítségével a speciális légiáru küldemények fuvarozása ugyanolyan egyszerű és biztos lehet, mint egy normál légiáru küldemény fuvarozása.
- A légi szállítmányozó teljesen szabaddá válhat, hiszen notebookkal és mobiltelefonnal akár autóból, akár a gyártó telephelyén is végezhet áruhelyfoglalást és árukövetést.

 

Last Updated ( 2016. július 23. szombat, 14:25 )  
copyright 2009. (c) CCS Hungary Aircargo Ltd.
H-2724 Újlengyel, József Attila utca 12.
email: sales()ccs.hu
Figyelem, a weboldal Joomla alapú és sütiket is használ!